avagy üzletet építek

2015. február 06. 10:35 - Andrea Tedeschi

Ami a pénznél is fontosabb, az egészség :)

Megkóstoltattam ma Nagyanyámmal a gumibogyószörpöt :)

Múlt héten mondta, hogy neki nagyon fáj a lába, mutatta, hogy mennyire tudja csak felhúzni. Azt mondta, ha ettől nem fog fájni a lába, bevisz a nyugdíjas klubba :)

Ma megitta az elsőt reggel. Kérdezem nemrég, hogy vagy mi a helyzet. Szegény elkapta pont az influenzát, de a lábát úgy kapta fel, mint a kánkán táncosok és vidáman-boldogan újságolta, hogy "a lábam nem fáj!" :)))

Ez számomra eddig az üzletem legnagyobb öröme :)

Szólj hozzá!
2015. február 05. 19:19 - Andrea Tedeschi

Az első megrendelés

Ma kiosztottam pár ingyen terméket a környezetemben élőknek, aztán használatba vettem az internet adta lehetőséget. Facebook-on egy csoportban ajánlottam, hogy tudok egy olyan terméket (név nélkül), ami nekem így hatott, persze aztán törölve lett a bejegyzésem, mert más volt valakinek az érdeke. Pedig tényleg név nélkül ment szándékosan a dolog, csak ajánlani szerettem volna. Na de legalább 10 ember érdeklődött rá azonnal és a 10-ből egy üzenetváltásos beszélgetés alapján rendelt egyet az én ajánlásommal :)

Éljen a Facebook :)

A profilképemet lecseréltem olyanra, amin én vagyok, hogy az emberek bízzanak bennem :) Illetve létrehoztam egy csoportot a terméknek és magamnak. Az érdeklődők ott gyülekezhetnek, kérdéseket tehetnek fel.

Ez volt az 1. nap eredménye, szerintem ügyes voltam :)

Azt hiszem 20 dollár a jutalékom, majd kiderül mikor számlázzák ;)

Szólj hozzá!
2015. február 05. 18:16 - Andrea Tedeschi

Jótett helyébe.... Megrendelést várj! :)

Elmentem fénymásolni a termékinfót, hosszú volt a sor a papírboltban, engedélyt kértem, hogy megcsinálhassam a másolást addig. Közben érkezett egy nyugdíjas néni fénymásoltatni, felajánlottam a segítségem.

Megcsináltam a másolását, közben panaszkodott, hogy fáj valamije. Előadtam a gumibogyószörp témát és egyből mondta, neki nem számít mennyi, az egészség az első, 2 havi adag rendel :) Holnap viszek neki ingyen mintát, mondtam, hogy előbb próbálja ki nyugodtan :)


Szóval az Élet megjutalmazza, ha segítünk másoknak :)

Szólj hozzá!
2015. február 04. 23:43 - Andrea Tedeschi

Termékajánlás

Az elmúlt napok programja:

- elkezdtem listázni az ismerőseimet egy füzetbe, hogy kit miért érdekelhet a termék

- kiválasztottam azokat, akikben nagyobb a lehetőség

- listát írtam az érdeklődőkből (a facebook-omon korábban megosztottam a tapasztalatomat,szintén a termék neve nélkül)

- megkerestem több embert facebook-on

Holnap jön a futár és hozza az első szállítmányom :)

Kezdődhet az osztogatás. Úgy gondolom, hogy ingyen adok mintát az érdeklődőknek.

Marketing szempontból: a cég azt mondja, hogy a saját ismerőseinknek ne mi ismertessük részletesen a terméket, mert nem lesz hiteles. Na most én egy hiteles ember vagyok és annak is ismernek. Az én ismerőseim tőlem elhiszik, hogy amit mondok, az úgy is van, mert ismernek. Jelenleg ezt a módszert választom. Más oka is van, az én tempóm olyan, hogy nem kívánok másra várni az én üzletemben. Ahhoz, hogy én összeegyeztessek egy találkozót pár emberrel, ahhoz sok-sok idő kell. Ha elmegyek én hozzájuk és előadom, az számukra hiteles lesz tőlem, ha továbbra is érdekli őket, összehozok egy találkozót a többiekkel. Ez a tervem :)

Mai olvasmány:

680142_5.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!
2015. február 04. 23:35 - Andrea Tedeschi

Befektetés az üzletbe

5 beszállási lehetőség van az üzletbe. Az a típus vagyok, aki ha elkezd valamit, abba belead mindent. Mostanában elkezdtem befektetési témájú könyveket is olvasni. Korábban ezt el sem tudtam volna képzelni. Olyan idegenek voltak a "cash flow" stb. kifejezések. Aztán kezdtem hozzászokni :)

2 választás között gondolkoztam. 83.000 Ft-os beszállás vagy 205.000 Ft. Utóbbiban sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek, mint a kisebb összegekben. Nem csak a jutalék elosztásában mutatkozik meg, de egyébként ezt az összeget megkapom termékben.

205.000 Ft nem állt rendelkezésemre. Az elmúlt hónapokban úgy éltem, hogy csak ennivalóra hagytam szinte pénzt. A többit mind előtörlesztettem. Most ugyanezt tettem. Elolvastam Kim Kiyosaki - Gazdag nők című könyvét, ami megerősített abban, hogy először befektetést kell találni, aztán pénzt.

Ennek alapján 100.000 Ft-t vettem ki a fizetésemből és 100.000 Ft-ot hitelkártyáról. Igyekszem mindent megtenni, hogy a leghamarabb visszakerüljön az az összeg.

A motorral kapcsolatban ott tartok, hogy tudom, hogy aki helyesen akar gondolkozni, az elfelejti a hitelt. De a pénz gyűjtögetése egy dolog, az ember álma pedig egy másik :)

Boldogságot okoz-e az valakinek, hogy rengeteg pénze van, de csak ül rajta és nem csinál semmit, nehogy kevesebb legyen?

Valami ilyesmi érzés van bennem ezzel kapcsolatban. A motor eléggé egyedi, tehát nem tudom azt mondani, hogy majd jövőre. Február végéig maximum döntést kell hoznom.

A könyvről az a véleményem egyébként, hogy nekem inkább volt lányregény :) De azért jó volt :) Én egy kicsit komolyabb tanácsokra vágyom, ezért kerestem további könyvet...

gazdagno-konyv-front.png

 

 

Szólj hozzá!
2015. február 04. 23:18 - Andrea Tedeschi

Ismerkedés a termékkel - Lenyűgözött!

A tervem az, hogy szeretnék egy gyorsasági motort. Persze ehhez megint csak hitelt kellene felvenni. A törlesztőrészletre megvan bőven a pénzem. De elhatároztam, hogy havi minimum 30.000 Ft bevételt csinálok valahogy a fizetésemen felül. Agykontrollos vagyok, tehát, ha elhatározok valamit, tudom, hogy az úgy is lesz. Felhívott a kinézett motor tulaja, hogy enyém az elővásárlási jog. Csak arra gondoltam, hogy megjön a lehetőség arra, hogy az enyém legyen a motor. Aznap délután pedig felhívtak egy üzleti ajánlattal. Tudtam, hogy ebbe be kell szállnom :)

Elmentem a megbeszélésre, szimpatikus volt a termék, de én szkeptikus vagyok. Tudtam, hogy ki kell próbálnom és ha működik, akkor tudok érvelni mellette hitelesen és nem mellesleg akkor tudom magam minden energiával belevetni. Azon a héten minden nap este 8-9 körül értem haza. Péntek délután hulla fáradtan, de elmentem még egy megbeszélésre, ahol kaptam kóstolót a termékből.

Tudni kell, hogy a térdemmel nagyon régóta küzdök. 1 éve műtöttek és azóta sem jött rendbe. Összesen 3x kezeltek félre. December elején volt egy autóbalesetem, melynek során súlyos zúzódás érte a műtött térdem. Ismét újra tanulni járni, stb. De a lényeg, hogy már másfél hónap eltelt, de a térdem állapota stagnált. Egyszerűen egy nappal előtte, megvakarni sem tudtam a műtött részt, mert annyira érzékeny volt továbbra is. Nos, ez a termék, hívjuk gumibogyószörpnek, állítólag nagyon hatásos sokféle problémára. Lássuk a medvét, gondoltam.

Úgy kb. fél óra telt el és azt éreztem, hogy nem vagyok fáradt. Volt egy megérzésem, odanyúltam a térdemhez és meg tudtam nyomni, még a csontot is. Nagyon fel voltam pörögve és nagyon jó kedvem volt, nagyon örültem, hogy hatott a termék. Mondhatja bárki, hogy placebo. Mert azt vártam, hogy a térdem jobb lesz végre tőle. De jött egy újabb felismerés.

Mivel olyan sok energiám volt, elindultam szakadó esőben Tatabányára, ami tőlünk 70 km. 2010 óta van szemüvegem, az egyik szemem feles. Ha fáradt vagyok, esik az eső, szürkület van, valamelyik ezek közül, én homályosan látok. 10 km-t vezettem és folyamatosan zavart valami. Le kellett vennem a szemüvegem :) Egyszerűen élesen láttam, én olyan boldog voltam ettől a felismeréstől :) Még másnap hazafele is szemüveg nélkül vezettem :)

Tehát biztos, hogy jó hatása van a terméknek és örülök, hogy megtapasztaltam, mert innen kétségem sem volt afelől, hogy belevágjak-e az üzletbe.

Második fogyasztás után is azonnal rengeteg energiám lett. Elmentem lovagló edzésre és a műtött térdem klasszisokkal jobb volt, mint előző alkalommal. Szinte nem volt fájdalom.

A kérdés már csak az volt, hogy mennyivel szálljak be az üzletbe...

Szólj hozzá!
2015. február 04. 23:18 - Andrea Tedeschi

A kezdet előtt...

Rólam.

Tavaly szeptemberében sikerült kilépnem 7 év után a munkahelyemről. Se megbecsülést, se elegendő fizetést nem kaptam. Kinek mi az elegendő ugye. Nekem van egy lakáshitelem, ca. 50e Ft. Persze DiákHitellel én is megírtam a jövőmet, ez a 10. év, hogy fizetem vissza és idén végre vége lesz.

Mivel a diplomás fizetésemből a hitelekkel a hónap végére nullára jöttem ki, tudtam, hogy változtatnom kell. Elnyertem egy osztályvezetői posztot pályázaton, tehát abszolút nincs okom panaszra. Viszont nem tudok megülni a hátsómon, mindig törekszem elérni, amit csak lehet.Vannak terveim.

Nem vagyok az a közgazdász típus, a Főiskolán jogi tárgyaim voltak, azokat szerettem viszont. Tehát engem a hitel nem riasztott el soha :) 2 dolgot vásároltam tavaly személyi hitelre, egy biciklit és egy iphone-t. Ezt a személyi hitelemet szeptembertől januárig kemény előtörlesztéssel lenulláztam. Illetve befektettem a családi vállalkozásba 66e Ft-t.

Oda jutottam január végére, hogy végre életem első olyan hónapja következett, hogy szuper fizetésem van és nem kell kötelezően elköltenem semmire nagyobb összeget :)

Szólj hozzá!
avagy üzletet építek
süti beállítások módosítása